Először magad nézel be vágyakozva. Annyira, de annyira jól néz ki! Gyerekkorod óta minden romantikus filmben pontosan ilyen volt a főhősnő által vágyott és általában előbb-utóbb a forgatókönyv szerint a reményeket beváltó Nagy Ő, az Igazi Férfi. Nagyvonalú. Elegánsan jelenik meg, kifogástalanul viselkedik és rendkívül diszkréten rendez. Egyelőre mindent körém: a helyet, ahol leülünk kávézni, a fényeket, a testtartást, az érintéseket. Maximalista - ezt mondja is magáról. Az önismeret magas szintjét villantja meg számos apró gesztussal és hosszabb, mélyebb beszélgetések során is. Láthatóan éveket és ezer oldalakat szánt az emberek (és saját maga) tanulmányozására. "a népesség mindössze két százalékába tartozik az én személyiségtípusom" Ámulva hallgatom, ez visszaigazolja, miért tűnik olyan kivételesnek. Valahogy soha nem kérdem meg, melyik ez a típus és mit kell tudni róla. Talán a hangsúlyában volt valami, valami titokzatosság, ami miatt jobbnak látom, ha nem kérdezősködöm. Kulcsfontosságú, visszatérő motívum ez, a megkezdett és fébehagyott történet, amibe végül nem megyek bele, de már nem mondhatom többé, hogy eltitkolt bármit is... Később fontos lesz, de ki tudja még ezt akkor... "viszont téged, téged nem tudlak besorolni" Minden mondat, minden tekintet egy dolgot mond: különleges vagyok. Fontos, amit gondolok, ahogy érzek, jelentőséggel bírnak a szavaim és vágyaim. "mosolyogsz... Mona Lisa" Tucatnyi becenév közt az első. Mindenben egyetértünk. Utólag nem is tudni már, ki mondja ki előbb a szebbnél szebb ötleteket, sorra derülnek ki szinte misztikus párhuzamok az életünkből: hány ponton hasonlóan fordult, hányszor sodródtunk egy helyre, milyen volt az akkor és hányszor mégis elkerültük a közelebbi ismeretséget, mielőtt megérkeztünk ide. Az ujja köré csavar, de nem csak engem. A társaságban, a családi körben a többség kérdés nélkül ünnepel, a filmbe illő megfontolt, csendes és céltudatos férfi biztos révnek tűnik.
Később azután a kirakat része leszel. Az a fajta próbababa, amilyenek a méteráru-boltok ablakában állnak, alakjukon gondosan tűzve omlanak le a lágy esésű kelmék, csipke és selyem, éppen csak hátulról pőrék. A szövet-díszlet csak az utcának szól, a nyilvánosságnak. Már nem a rendezés célja vagy, hanem a kelléke.
Jól benne jártunk már a tavaszban, mire beköltöztünk leendő otthonunkba. Decemberben vette a lakást, kis kertrésszel Budán, a hegyoldalban. Béke és csend, madarak, fák. Rengeteg munka a felújítással és berendezkedéssel, mire végre otthon vagyunk. Hosszú idő után végre egyszer van alkalmam csevegni egy régi jó barátnőmmel, mulatunk rajta, hogy alighogy kitakarítottam, eldugult a konyhai lefolyó és ki kellett hívni a görényes embert, aki azután első mozdulatával a konyha frissen felmosott finom szürke kerámiájára helyezte a csatornaiszapból kirántott csőgörényt. A beszélgetés végén áthív bennünket magához, így pár nap múlva egy este meglátogatjuk - egy kerületben, néhány utcára lakunk egymástól,
Nevetve megölel az ajtóban, na, sikerrel jártatok, működik már a lefolyó? Kuncogunk, hát persze, ki is takarítottam - újra... Csendes és békés az este, végigbeszélgetjük. Ő figyelmes és derűs, felelevenítjük a megismerkedésünket, ahogyan lassan előrelépett a kapcsolatunk. Akkor már rég jegyesek vagyunk, néhány nap van hátra az esküvőig. Minden szó, minden mozdulat az összetartozásról szól. Ujjamon a gyűrűje, az én gyűrűm, ragyogó jelképként: egy percre sem tudnám elfeledni, hogy a menyasszonya vagyok, hogy engem választott. Egy életre.
Hazafelé elkomorultan jön mellettem. Várok. Hosszúra nyúlik a csend. Túl hosszúra. Alighanem rosszul csináltam valamit. "mit meséltél te ennek a barátnődnek rólunk?" Azt sem tudom, mit mondjak erre, nos hát sok mindent, mire gondolsz? "szóval elmondtad, hogy eldugult a lefolyó...?" Hát igen, pont akkor írt nekem, mulattunk rajta egyet, hogy milyen peches vagyok. "...de vajon tud-e BÁRMI MÁST? Vagy ez volt a legfontosabb? Egyáltalán, hogy jut eszedbe ilyesmit elmesélni???" Épp ez történt, nincs ennek semmi nagy jelentősége..."ezerszer megmondtam, hogy a külvilág felé csak a jó dolgokat szabad megosztani, most mégis mit gondol vajon az én lakásomról???"... ... ...
Az esküvő előestéjén beszélek újra a barátnőmmel. Gratulál. Olyan szívből tud örülni: csodaszépek vagytok! Nagyon szépen beszéltek egymással, egymásról, érintitek meg egymást... EZEK miatt nincs okotok izgulni!
